Vegyesfelvágatlan

A Der Standard című bécsi lap Paul Lendvai cikkét közölte Az exkommunisták harca címmel. A hidegháború közepén, 1950-ben megjelent Az isten, aki nem volt az című szakkönyv-bestseller, amelyben hat neves író, köztük André Gide, Arthur Koestler, Stephen Spender  és Ignazio Silone leírta, miért szakított a kommunizmussal. Silone, (1900–1978), aki az olasz KP egyik alapító tagja, és egész életében antifasiszta volt, szintén elmondta a könyvben, hogyan vált demokratikus szocialistává, és megemlítette, hogy térfásan figyelmezette Palmiro Togliattit, aki sok éven át az olasz párt vezetője volt: „A végső harcot a kommunisták vívják majd meg az exkommunistákkal!”

A legutóbbi romániai és oroszországi, no és persze bulgáriai és magyarországi fejlemények láttán, és a sok millió volt párttag háttere előtt át lehetne alakítani Silone bon mot-ját. A kommunista államok letűnése után (formailag kivétel Kína és Kuba) ma Kelet-Európában a döntő harc gyakran elsősorban a politikai osztályban jelenlévő volt kommunisták között folyik. Így például, ami Romániát illeti, az ember csak nevethet, ha a pártszínek által elvakított külföldi konzervatívok a polgári tisztesség megtestesüléseként állítják be Traian Basescu államfőt, aki csak 2004-ben fedezte fel, hogy szíve az Európai Néppártért dobog, ugyanis a fordulat előtt a kereskedelmi flotta megbízható kommunista kapitányaként szolgálta a Ceausescu-rezsimet.

A valóságban pénzügyi-politikai klánok harcolnak üzleti kapcsolataikért és az állampénztárhoz való privilegizált hozzáférésért, miközben felváltva lengetik a antikommunista és polgári, illetve a szociáldemokrata és baloldali populista zászlót. Az ifjú Victor Ponta miniszterelnök, akit nem annyira a múlt, mint inkább egy plágium révén csalással írt doktori disszertáció terhel, elsietett, alkotmánysértő és féktelen módon kapott a hatalom után, és ezzel „a polarizálódás hiszterizálását” váltotta ki, amelyet külföldről is szítottak (Raluca Voinea művészetkritikus a Standardban). Ez azonban semmit sem változtat azon, hogy valóban élet-halál harc folyik, de „egy afféle egypárti uralomban”  (Christian Privulescu a Die Pressében).

A szomszédos Magyarországon – az amatőr Pontától eltérően – a minden hájjal megkent, rutinos Orbán Viktor már rég a kezében tartja a politikai és a pénzügyi hatalom minden szálát. Még azt is megengedheti magának, hogy a magyar kisebbséget felszólítsa a romániai referendumtól való tartózkodásra! Egyébként a leggazdagabb oligarchák, akik az elektronikus és a nyomtatott sajtó túlnyomó részét ellenőrzik, a kül- és belügyminiszter, valamint a Fideszhez lojális vezető újságírók itt is mind idejében színt váltott exkommunisták, akik kizárólag Orbán Viktor taktikai tehetségének köszönhetik, hogy kiszorították és legyőzték a baloldalon lévő egykori elvtársaikat.  A kormánypolitika jobboldali konzervatív és nemzeti-populista homlokzatát egyébként az egykori kommunista párt politikai bizottságának tagjai és központi bizottságának titkárai is díszítik.